A True Cloudz  nem csak egy egyszerű alternatívája a dohánymentes vízipipázásnak. Felhasználási területei igazán széleskörűek, használhatod dohány mellé, hogy még teltebb füstje és egyedibb íze legyen, vagy csak szimplán magában, ezáltal hatalmas füstfelhőket eregetve. Gyakorlatilag bármilyen aromával keverhető, illetve önmagával is, így igazán különleges ízeket lehet elérni.


Peache Ice Tea íze

Íze kellemesen vissza adja az igazi ice tea ízét. Legfőképpen a nestea barackos kiadásához tudnám hasonlítani. Ízét a szenek ráhelyezése után egy jó 5-10 perc szívogatás és várakozás után adja ki. A krémet egy KS TWIN dohány tölcsérrel próbáltam ki és egy Oduman ignis szén konzol segítségével helyeztem rá a szeneket ( három darab Al Duchan – RZA ). Íze eléggé sokáig tart, egy, akár jó másfél óráig is intenzíven érzehető a barackos íz. Semmiféle képpen nem egy húha kategória, de tökéletes azoknak akik arra vágynak hogy egy lágy krémes vizipipát szívjanak.

Csomagolása és állaga

A doboz nagyon szépen kivitelezett, igényes, már már alkotásnak mondanám. Nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Mindenképpen jobban néz ki mint a Hookah Cream csomagolása. Tartalmilag 75g krémet tartalmazott ami egy nehézkes kavargatás után már kenésre készen is áll. Szép sárga mint a barackos ice tea, állaga ragacsos és nehezen kenhető. Igen nagy kerámiába kentem, viszont meglátásom szerint igen nagy mennyiségű anyagot kell belekenni hogy megfelelően adja le az izét és a füstöt.

Illata és a Füst

Illata igen intenzív, ez már teljes mértékben arra hasonlít mintha nestea barackos kiadását szagolgatnám. Illata már felbontás előtt is érződött, ami szerintem annak köszönhető hogy a csomagolás alatt található ragasztott rész nem zár rendesen. A füst tekintetében nem lehet panasz! Ha szépen megkened a kerámiád akkor szép tömör, fehér füstöt ad.

Összeségében

Engem meggyőzött, dohány helyettesítőnek tökéletes. Nem lesz a kedvenc ízem, de szívessen pöfékelem. A dobozból ha nem spórolunk akkor egy 5-6 kenés simán kijön. Tarthatna egy kicsit tovább, de teljes mértékben elfogadható ideig szívható.  Az íz nem nyerte el a tetszésemet, lehetne még intenzívebb. Keverés tekintetében tökéletes akár dohánnyal akár másik krémmel. Az ára elég húzós, de megéri az árát. Én 3500 Forintért vásároltam a galéria smoke webshopban. Ajánlom azoknak akik valami újat szeretnének kipróbálni.

 

True Cloudz - Peach Ice Tea
  • 7.5/10
    Íz - 7.5/10
  • 9/10
    Füst - 9/10
  • 8.5/10
    Illata - 8.5/10
  • 10/10
    Csomagolás - 10/10
  • 6.5/10
    Ár - 6.5/10
8.3/10

Értékelés összegzése

Lehetne egy kicsit erősebb az íz. Túl sokat kell kenni a kerámiába. Ára elég húzós de elfogadható. Csomagolása modern és masszív. Állaga megfelelő, füstje szép tömör fehér.

Tags: